Szeretettel köszöntelek!
A blog oldalain az általam készített és használt oktatási segédanyagokat igyekszem összegyűjteni, melyek részben továbbképzéseken megismert játékok és módszerek továbbgondolásai, részben saját ötletek. Oktatási célra használd nyugodtan! De meggazdagodni ne ebből akarj, én sem teszem. 😉
A bejegyzések a szabadulószobák segítő információit tartalmazzák (🙉 tananyag, kiegészítő ismeretanyag). Ezért egyszerre mindig csak egy bejegyzés lesz látható. Igyekszem címkézni, hogy kereshető legyen.

2021. június 29., kedd

Keletről jövő támadás

 Az 1200-as évek elején Mongóliából hódító útjára induló népet a magyarok tatároknak nevezték. A támadás Magyarországot is elérte. A kutyafejű jelzővel is emlegetett tatár nép harcosai nagy pusztítást végeztek.

A vatikáni levéltárban fennmaradt Julianus barát feljegyzése a tatárok harcmodoráról („Levél a tatárok életéről”):

„Hanem hogy valamit az ütközetről is jelentsek, beszélik, hogy messzebbre lövik ki nyilaikat, mint ahogy más népeknél szokásos, és, hogy az ütközet első összecsapása alkalmával – ahogy mondják – nemcsak, hogy nyilaznak, hanem úgy látszik, mintha nyíleső esnék. Említik, hogy az ütközetben a kardot és lándzsát kevésbé használják. Ék alakú csatarendjüket pedig így építik ki: minden tíz ember élén áll egy tatár, ismét minden száz ember élén egy százados. Ezt annyi fortélyossággal csinálják, hogy a megjelenő kémek se tudjanak valami módon elrejtőzni közöttük (és) az ütközetben lekaszaboltak számát is minden késedelem nélkül meg lehet állapítani. És a különböző elemekből összegyűlt népség nem képes semmiféle hűtlenség elkövetésére sem. Mindegyik – tíz egyénből álló – csoportot különböző nyelvű és nemzetiségű egyénekből állítják össze. Az általuk uralt összes tartomány királyait, vezéreit és mágnásait, amennyiben feltételezhető róluk, hogy valami módon ellenállást fejthetnek ki, késedelem nélkül meggyilkolják. A katonákat pedig, és a háborúban bátor, egyszerűbb népséget a háborúra felfegyverkezve maguk előtt hajtják akaratuk ellenére (is). Ellenben azokat a földmíveseket, akik a harcra kevésbé alkalmasok, hátrahagyják, hogy gondosan megműveljék a földeket. (…) A katonákkal szemben pedig, kiket a harcba kényszerítettek, ha jól harcolnak és győznek, (csak) kevéssé hálásak, ha pedig elesnek az ütközetben, nincs gond rájuk; de ha a harcban meghátrálnak, könyörület nélkül megölik őket a tatárok. (…) A megerősített várakat nem ostromolják meg, hanem előbb feldúlják a környéket, a népet foglyul ejtik, majd ugyanannak a vidéknek a népét összeterelik és harcra kényszerítik: saját erődítményük megostromlására.”
 
Forrás, ahol még többet olvashatsz erről

2021. június 11., péntek

Zene a Római Birodalomban

 A rómaiak zenéjéről történetírók, költők és képzőművészeti alkotások tudósítanak. Zenéjükben erőteljesen megfigyelhetőek az etruszk és görög hatások. A gazdag családok gyerekeit a görög rabszolgák tanították énekelni, kitharán játszani. A hírhedt Néró császár is többféle hangszeren tudott játszani, többek közt lanton. 

A korai időkben a zenészeket elismerték, volt, amikor a fuvolásoknak nagyobb rangja volt az aranyműveseknél.

A zene fontos része volt a közösségi életnek. A temetéseken siratókat énekeltek, de ének szólt a körmeneteknél, a templomban, a lakomákon, mulatságokon, színházban és a cirkuszban is. Mivel sokat harcoltak, a katonaságnál külön katonazenekar szolgált. Az arisztokraták, gazdag polgárok sokszor tartottak házi hangversenyeket, melyeken a rabszolgáikból álló zenekaruk muzsikált.

Hangszereik: tuba, cornu, bucina, lituus, tibia, hidraulisz, lant, fuvola.

(Kelemen Imre: A zene története 1750-ig c. könyve alapján.)


2021. június 10., csütörtök

Az ókori Egyiptom zenéje

 Az ókori egyiptomi zenéről a régi ábrázolásokból (falfestmények, domborművek) és leírásokból értesülhetünk.  A zenének a vallásos szertartásokon és a fáraók udvarában is nagy szerepe volt. A szertartásokon sok énekes és hangszerjátékos muzsikált. Legfőbb hangszereik a különféle fuvolák és hárfák voltak. A női muzsikusok hangszere a sistrum volt. A katonai felvonulásokon, harci cselekmények közben egyenes trombitát (sneb) használtak.

Az udvari muzsikusok nagy megbecsülésnek örvendtek, az ügyesebbek még földbirtokokat is kaphattak. Az udvari zenét különféle tisztségviselők szervezték, irányították, felügyelték. Ezek a tisztségek örökölhetőek voltak. 

A falfestményekből kiderül, hogy különféle kézjelekkel mutatták a hangközöket, dallamfordulatokat. 

Később sok női énekes, hangszerjátékos érkezett pl. Mezopotámiából, akik a többek közt lakomákon szórakoztatták a jelenlévőket élénk muzsikájukkal. Végezetül a görögök voltak nagy hatással az egyiptomi zenére, miután Nagy Sándor seregei elfoglalták az országot. Ekkor a zenészek legtöbbje már görög volt, ők voltak a zenetanárok is, és elterjedtek a hangszereik is. 

Egyiptom egyik legfontosabb város ebben az időben Alexandria volt. 

(Kelemen Imre: A zene története 1750-ig c. könyve alapján.)


"Két olasz tudós megfejtette és "lefordította" a korszerű kotta nyelvére azokat az óegyiptomi himnuszokat, amelyeket a fáraók temetésén játszottak a zenészek. A két tudós szerint az óegyiptomiak a zenét olyan hieroglifák segítségével kottázták le, amelyek a bolygók megjelölésére szolgáltak. Elméletük szerint az óegyiptomi kottarendszer i.e. 3500 körül született. Anna Caldaro és Nedim Vlera összesen vagy egy tucatnyi egyházi himnuszt fejtett meg, amelyekre ősi papirusztekercseken és domborműveken bukkantak."  Forrás: Múlt kor - Történelmi Magazin


  Még egy kis plusz információ, ha érdekel... Egyiptomi történetek - Zene

Vissza az infokártyához


Az ókori India zenéje

 Az indiai zene gyökerei a vallási szertartásokhoz nyúlnak vissza. A Védák könyvében (szent könyvek) himnuszok, dalok és szertartási szabályok olvashatóak. A szertartásokban fontos szerepe volt az éneknek. A szertartási szövegeket recitálva (1-3 hang terjedelmében), vagy több hangból álló dallammal is énekelték.

Az indiaiak úgy gondolták, hogy az ének nagy hatást képes gyakorolni az emberek és a világ sorsára. A szent szövegek éneklésének földöntúli erőt tulajdonítottak. 

Kétféle hangsorra épültek a dallamaik - egy dór (lá-sor fível), és egy dúr hangsorra. Az oktávot, amit mi 12 egyenlő távolságú hangra osztunk, ők 22 különböző távolságú hangra osztottak. Ezekből a hangokból dallammodelleket alkottak és használtak. Voltak hímnemű és nőnemű dallammodelleik, amelyek különböző érzéseket keltenek a hallgatókban. A dallamok váza kötött volt, azt az előadó rögtönzéseivel, díszítésekkel, variációkkal tette színesebbé. 

Hangszerek: voltak vonós (szárángi)  és fúvós (bánszuri) hangszereik, dobok (pakhawaj, tabla) és fém hangszereik (harangok) is. Az éneket, táncot a vinával (húros hangszer) kísérték. Egyik legismertebb hangszerük a szitár (pengetős hangszer). 

(Kelemen Imre: A zene története 1750-ig c. könyve alapján.)

Vissza az infokártyához

2021. június 9., szerda

Az ókori Mezopotámia zenéje

 Mezopotámia templomi zenéjét a fennmaradt szertartási szövegekből és más írásos emlékekből ismerhetjük meg. A legmagasabb zenei tisztsége a főelőénekesnek volt, aki mellett ott működtek az előénekesek, a karénekesek és a hangszeres zenészek is. A szertartásokon himnuszokat és zsoltárokat énekeltek. 

Az egykori Ur városában találtak egy domborművet, mely egy, az udvari muzsikálást bemutató jelenetet  (énekes, és pengetős hangszeren játszó muzsikus) ábrázol. Ebből következtethetünk a világi zenére is. Más forrásokból kiderül, hogy a királyi udvarok nagy létszámú együtteseket foglalkoztattak. Ők zenéltek a különféle ünnepségeken, gyászszertartásokon, és a katonák köszöntésére is. A zenekarban az egyes hangszerek először szolisztikusan játszottak, majd ezután szólalt meg a teljes zenekar. Később a templomokban és a királyi palotában egyre több női énekest és hangszerjátékost alkalmaztak. 

Az ékírással lejegyzett szövegekben a dallamfordulatok jelzésére alkalmas jeleket is lehet látni. 

Sokféle hangszert használtak: hárfák, más pengetős hangszerek, fafúvós hangszerek, rézcsattogók, réztányérok, csengettyűk, dobok.

(Kelemen Imre: A zene története 1750-ig. c. könyve alapján.)

Vissza a kvízjátékhoz


 

Az ókori kína zenéje

Kína ókori zenéjéről irodalmi szövegekből tájékozódhatunk. Bár volt dallamrögzítésre alkalmas rendszerük, ókori dallamokat mégsem ismerünk. A legkorábbi dallamfeljegyzésekből az látszik, hogy két ötfokú dallamsort használtak (egy dó-pentaton és egy szó-pentaton hangsort). 

A kínaiak legjelentősebb dallamgyűjteményét (Si King) Konfucius válogatta össze közel 3000 dalszövegből, ma 305 verset tartalmaz. Ezeket a verseket énekelték, és valószínűleg hangszerrel kísérték is, és még táncoltak is hozzá. 

Kínában a zene ügye mindig fontos volt, ezért egy időben önálló zenei minisztert is alkalmaztak, majd felállították a Zenei Hivatalt az udvari ünnepélyek, vallási szertartások zenei rendjének megszervezésére, irányítására. Ezenkívül az egész ország területéről összegyűjtötték a népdalokat, szertartási énekeket, melyből gyűjteményt készítettek. 

A hangszereket az anyaguk alapján 8 csoportba sorolták: fém, kő, selyem, bambusz, tök, agyag, bőr, fa. Hangszerek: csengők, gongok, harangok, seng (babuszsípokból álló orgonaszerű hangszer),  po-fu (dob), stb...

(Kelemen Imre: A zene története 1750-ig c. könyve alapján)

Vissza az infokártyához

Az ókori zsidók zenéje

 Az ókori zsidóság történetének, zenéjének legfontosabb forrása a Biblia, annak is az első része, az Ószövetség. A történészek szerint az Ószövetség legrégebbi szövege Deborah éneke, a legfiatalabb könyve pedig Dániel próféta könyve.  

A zsidó nép második királya, Dávid maga is kitűnő hangszerjátékos volt (pásztorfiúként sokat hárfázott Saul királynak, hogy megnyugtassa, mikor gonosz lélek gyötörte őt). Számos zsoltár is az ő nevéhez fűződik. Dávid és fia, Salamon király idejében az udvarban és a templomban is virágzott a zenei élet.

A Bibliában találhatunk zsoltárokat, diadalénekeket, gyászdalokat, szerelmi- és lakodalmi énekeket. Az Ószövetség több könyvét énekelték (recitálták). A templomban elhangzó énekek célja Isten dicsőítése volt. A templomban Lévi törzsének tagjai zenéltek, énekeltek. Sokféle hangszert használtak: keren (trombitaszerű), sófár (ökör vagy kosszarvból készül), halil (oboaszerű), chacócra (trombitaszerű), kinnor (húros hangszer), nebel (hárfaszerű), tof (dob), stb... . Az énekeket responzoriálisan (az előénekes változó szövegű strófáira a kórus -gyülekezet- refrénnel válaszol.) vagy antifonikusan (több kórus -vagy pap és a gyülekezet- egymásnak felelgetve, változó szöveggel énekel) énekelték. A szövegek fölé jeleket (negina) írtak, ami a dallamfordulatokat jelezte.

(Kelemen Imre: A zene története 1750-ig c. könyve alapján.) 

Vissza az infokártyához

2021. május 26., szerda

A trubadúrének műfajai

 - Alba  (hajnali ének): a szerelmi líra legfontosabb műfaja. Témája: a hajnal elválasztja egymástól a szerelmeseket, s hű barátjuk figyelmezteti őket az idő múlására.

- Serena (esti ének): az imádott hölgy ablaka alatt énekelték.

- Sirventes (szolgálati dal): a hűbérurakhoz való hűségről, vagy éppen a bírálatukról szól, de a keresztes háborúkról is íródhatott.

- Planh (gyászének): siratóének egy kedves halott emlékére.

- Tenso (vitadal): ketten éneklik felelgetve egymásnak, bármiről szólhat.

(Kelemen Imre: A zene története 1750-ig c. könyve alapján.)

A középkori francia énekköltőkről...

 Trubadúroknak illetve trouvére-eknek nevezzük azokat a 12-13. századi költőket, akik Európa népnyelvű költészetének megteremtői voltak. A trubadúrok Dél-Franciaországban éltek és alkottak, a trouvére-ek pedig északon. Művelt nemesek voltak ők, akik megírták költeményeiket, dalaikat, de az előadást többnyire a hivatásos zenészekre, menestrelekre bízták. A menestrelek az alacsonyabb rangú vándorló jongleur-ökkel (zsonglőrökkel) együtt nem csak előadták, de terjesztették is a trubadúrdalokat. A délen élő trubadúrok a 13. századi vallásháború miatt menekülni kényszerültek és a mai Spanyolország és Olaszország területén telepedtek le.  

(Kelemen Imre: A zene története 1750-ig, illetve A zene világa c. könyvek alapján.)


 

Az első keresztes hadjáratról...

1095. november 18-ától 28-ig tartott a clermont-i zsinat. II. Orbán pápa november 27-én, egy keddi napon nyilvános gyűlést tartott, ahol többek közt elbeszélte, hogy a keleti kereszténység segítséget kér tőlük a szeldzsukok elleni harchoz. Ezután beszélt Jeruzsálemről, a hitetlenek kezére került Szent Városról, ahol a keresztény zarándokok nem, vagy csak hatalmas nehézségek árán tudnak eljutni a szent helyekre. Eztán felszólította a jelenlevőket és minden nyugati keresztényt, hogy vonuljanak keleti testvéreik megsegítésére. Aki vállalkozik az útra, és elesik a harcban, az feloldozást és bűnbocsánatot nyer. „Deus vult!” – „Isten akarja!” – kiáltotta a tömeg. Előkerült egy vörös posztódarab, amelyből kereszteket vágtak ki. Ezután a zsinat határozott arról, hogy aki hadba indul Krisztus zászlaja alatt, az nem csak feloldozást nyer világi bűnei alól, de távollétében vagyonáért a helyi püspök kezeskedett, és aki azt megtámadja, vagy kirabolja azt, kiközösítés alá kerül. Továbbá eldöntötték, hogy annak, aki felveszi a keresztet, meg kell esküdnie, hogy elmegy Jeruzsálembe, de senki sem indulhat el anélkül, hogy meg ne tanácskozta volna meg a dolgot lelkiatyjával. A gyülekezőt a következő év Nagyboldogasszony ünnepére (augusztus 15.) tűzték ki. 

Forrás, ahol még többet olvashatsz róla

 

2021. május 17., hétfő

Szeikilosz sírverse

Szeikilosz sírverse a legrégebbi teljes egészében fennmaradt zenei mű a világon. A dalt, melynek dallamát ókori görög notációval jegyezték fel szövege mellé, egy sírkőre vésve találták a törökországi Aydınban. Datálása alapján i. e. 200 és i. sz. 100 közt keletkezett, az i. sz. 1. század a legvalószínűbb.

 
A dal mellett még  a következő felirat is szerepel a sírkövön ógörög nyelven: 
Εἰκὼν ἡ λίθος εἰμί.Τίθησί με Σείκιλος ἔνθα μνήμης ἀθανάτου σῆμα πολυχρόνιον
azaz
 „Sírkő vagyok, képmás. Szeikilosz helyezett ide a halhatatlan emlékezés örök jeleként.”  
  
Bár kevés adat maradt fenn róla, úgy tűnik, a görögök már az i. e. 4. vagy 3. században feltaláltak egy módot a zeneművek lejegyzésére. Valószínűleg csak a zeneszerzők és kórusvezetők használták, mások hallás után tanulták meg a dalokat. A drámák szövegét általában a zene nélkül jegyezték le, ezért a dalszöveges zenék nagyon ritkák. Nincs rá adat, hogy a görög kottázási rendszer fennmaradt volna a középkorig, de a bizánci és korai reneszánsz időkben keletkezett szövegekhez mellékeltek notációt a görög módszer szerint. 

Forrás, ahol még többet olvashatsz róla. 

Szeikilosz sírköve

 

2021. május 16., vasárnap

Egy, az ókorból származó költői műfaj

Az óda fennkölt, magasztos tárgyú, gyakran bonyolult ritmikájú és felépítésű dallamos lírai műfaj. Emelkedett hangvétel, feszült érzelmi állapot jellemzi.

Tárgya sokféle lehet: istenség, természet, haza, művészet, igazság, barátság, szerelem, életöröm, hírnév. Költői nyelve többnyire kedélyes, patetikus. Az elnevezés a görög ódé (ᾠδή - ének) – szóból származik; a pengetős hangszerrel kísért énekeket nevezték így.

Forrás - több információval

Egy ókori görög tudós

Platón (görögül: Πλάτων), (régiesen Plátó, sz.: Kr. e. 427 körül, Athén vagy Aigina – † Kr. e. 347Athén), ókori görög filozófus, iskolaalapító. Hatása jelentős volt az ókori és a középkori filozófiára, művei manapság is viták és filozófiai vizsgálódások tárgyát képezik. Munkásságának nemcsak társadalomtudományi, hanem irodalmi értéke is nagy jelentőséggel bír.

 


A zene görög istene

 Apollón (görögül: Άπόλλων) a görög mitológiában Zeusz és Létó gyermeke, Artemisz ikertestvére. A költészet, a jóslás, a zene, a tánc, a művészetek, az íjászat és a gyarmatosítás istene. Ő a csordák és nyájak őrzője is. Gyakori jelzője a Phoibosz azaz ragyogó, fénylő. A pestis istene is, és gyakran tisztelték benne a patkányok és a sáskák pusztítóját. Gyakran a halál isteneként is feltűnik, hiszen íjából olyan nyilakat lőtt ki, amelyek pestist és dögvészt hoztak a vidékre. Mégis ő a gyógyítás istene is, aki megtisztította a bűnös lelkeket, ha arra érdemesnek találta az illetőt. 
 



Muzsika - ahogy a régi görögök értették

 μουσική (müsziké)

"A görög kultúra klasszikus korában a költészet, a zene és a tánc egységét értették alatta, s az elnevezéssel egyben azt is jelezték, hogy mindez a múzsák védnöksége alatt áll. Csak később kezdték kizárólagosan a zenére alkalmazni. A görög kultúra legnagyobb virágzásának idején tehát a költők egyben zenészek is voltak. Ez lényegében azt is jelentette, hogy a vers és a dallam egyidejűleg keletkezett." (Kelemen Imre: A zene története 1750-ig)

Görög múzsák


Kedves Látogató!

Az itt olvasható bejegyzések a szabadulószobák segítő információit fogják tartalmazni (🙈 tananyag, kiegészítő ismeretanyag). Ezért egyszerre mindig csak egy bejegyzés lesz látható. Igyekszem címkézni, hogy kereshető legyen.