Keletről jövő támadás

 Az 1200-as évek elején Mongóliából hódító útjára induló népet a magyarok tatároknak nevezték. A támadás Magyarországot is elérte. A kutyafejű jelzővel is emlegetett tatár nép harcosai nagy pusztítást végeztek.

A vatikáni levéltárban fennmaradt Julianus barát feljegyzése a tatárok harcmodoráról („Levél a tatárok életéről”):

„Hanem hogy valamit az ütközetről is jelentsek, beszélik, hogy messzebbre lövik ki nyilaikat, mint ahogy más népeknél szokásos, és, hogy az ütközet első összecsapása alkalmával – ahogy mondják – nemcsak, hogy nyilaznak, hanem úgy látszik, mintha nyíleső esnék. Említik, hogy az ütközetben a kardot és lándzsát kevésbé használják. Ék alakú csatarendjüket pedig így építik ki: minden tíz ember élén áll egy tatár, ismét minden száz ember élén egy százados. Ezt annyi fortélyossággal csinálják, hogy a megjelenő kémek se tudjanak valami módon elrejtőzni közöttük (és) az ütközetben lekaszaboltak számát is minden késedelem nélkül meg lehet állapítani. És a különböző elemekből összegyűlt népség nem képes semmiféle hűtlenség elkövetésére sem. Mindegyik – tíz egyénből álló – csoportot különböző nyelvű és nemzetiségű egyénekből állítják össze. Az általuk uralt összes tartomány királyait, vezéreit és mágnásait, amennyiben feltételezhető róluk, hogy valami módon ellenállást fejthetnek ki, késedelem nélkül meggyilkolják. A katonákat pedig, és a háborúban bátor, egyszerűbb népséget a háborúra felfegyverkezve maguk előtt hajtják akaratuk ellenére (is). Ellenben azokat a földmíveseket, akik a harcra kevésbé alkalmasok, hátrahagyják, hogy gondosan megműveljék a földeket. (…) A katonákkal szemben pedig, kiket a harcba kényszerítettek, ha jól harcolnak és győznek, (csak) kevéssé hálásak, ha pedig elesnek az ütközetben, nincs gond rájuk; de ha a harcban meghátrálnak, könyörület nélkül megölik őket a tatárok. (…) A megerősített várakat nem ostromolják meg, hanem előbb feldúlják a környéket, a népet foglyul ejtik, majd ugyanannak a vidéknek a népét összeterelik és harcra kényszerítik: saját erődítményük megostromlására.”

 

Forrás, ahol még többet olvashatsz erről

A trubadúrének műfajai

 - Alba  (hajnali ének): a szerelmi líra legfontosabb műfaja. Témája: a hajnal elválasztja egymástól a szerelmeseket, s hű barátjuk figyelmezteti őket az idő múlására.

- Serena (esti ének): az imádott hölgy ablaka alatt énekelték.

- Sirventes (szolgálati dal): a hűbérurakhoz való hűségről, vagy éppen a bírálatukról szól, de a keresztes háborúkról is íródhatott.

- Planh (gyászének): siratóének egy kedves halott emlékére.

- Tenso (vitadal): ketten éneklik felelgetve egymásnak, bármiről szólhat.

(Kelemen Imre: A zene története 1750-ig c. könyve alapján.)

A középkori francia énekköltőkről...

 Trubadúroknak illetve trouvére-eknek nevezzük azokat a 12-13. századi költőket, akik Európa népnyelvű költészetének megteremtői voltak. A trubadúrok Dél-Franciaországban éltek és alkottak, a trouvére-ek pedig északon. Művelt nemesek voltak ők, akik megírták költeményeiket, dalaikat, de az előadást többnyire a hivatásos zenészekre, menestrelekre bízták. A menestrelek az alacsonyabb rangú vándorló jongleur-ökkel (zsonglőrökkel) együtt nem csak előadták, de terjesztették is a trubadúrdalokat. A délen élő trubadúrok a 13. századi vallásháború miatt menekülni kényszerültek és a mai Spanyolország és Olaszország területén telepedtek le.  

(Kelemen Imre: A zene története 1750-ig, illetve A zene világa c. könyvek alapján.)

 

Az első keresztes hadjáratról...

1095. november 18-ától 28-ig tartott a clermont-i zsinat. II. Orbán pápa november 27-én, egy keddi napon nyilvános gyűlést tartott, ahol többek közt elbeszélte, hogy a keleti kereszténység segítséget kér tőlük a szeldzsukok elleni harchoz. Ezután beszélt Jeruzsálemről, a hitetlenek kezére került Szent Városról, ahol a keresztény zarándokok nem, vagy csak hatalmas nehézségek árán tudnak eljutni a szent helyekre. Eztán felszólította a jelenlevőket és minden nyugati keresztényt, hogy vonuljanak keleti testvéreik megsegítésére. Aki vállalkozik az útra, és elesik a harcban, az feloldozást és bűnbocsánatot nyer. „Deus vult!” – „Isten akarja!” – kiáltotta a tömeg. Előkerült egy vörös posztódarab, amelyből kereszteket vágtak ki. Ezután a zsinat határozott arról, hogy aki hadba indul Krisztus zászlaja alatt, az nem csak feloldozást nyer világi bűnei alól, de távollétében vagyonáért a helyi püspök kezeskedett, és aki azt megtámadja, vagy kirabolja azt, kiközösítés alá kerül. Továbbá eldöntötték, hogy annak, aki felveszi a keresztet, meg kell esküdnie, hogy elmegy Jeruzsálembe, de senki sem indulhat el anélkül, hogy meg ne tanácskozta volna meg a dolgot lelkiatyjával. A gyülekezőt a következő év Nagyboldogasszony ünnepére (augusztus 15.) tűzték ki. 

Forrás, ahol még többet olvashatsz róla